Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Magyar Műszaki Kontingens. Ez a kontingens a nem annyira messzi, de vérzivataros évek után önmagát kereső Bosznia Hercegovinában végezte a feladatai nagy részét.

                Történt egyszer, hogy az öreg SFOR műszaki főnök elrendelte egy vasúti oldalrakodó megépítését a kies Lukavac város még kiesebb vasútállomásán. No, fel is kerekedtek hát a derék hadfiak, hogy megépítsék azt a nevezetes oldalrakodót. Bekvártélyozták magukat a tuzlai repülőbázis sátraiba, ahonnan minden nap ki-lóerőlködtek a tett színhelyére.

Ahogy berendezkedtek a munkaterületen, s neki készültek a feladat végrehajtásának, jött ám az újabb parancs. Munka felfüggesztve, semmit ne csináljunk! Ezt nem kellett kétszer mondani, soha ennyire aktívan és morgások nélkül parancsot még nem teljesített katona.

                Munkaterületünkön az amerikai hadsereg, kialakított egy járőr ellátó logisztikai pontot. Ez egy nagyobb étkezősátor volt melegentartó és hűtő pultokkal, műanyag hordók a teljes Magyar alkoholmentes sör és gyümölcslé palettával. Két helybéli úriembernek az volt a feladata, hogy a hordók mindig tele legyenek itallal és jéggel. A pékárut reggel, a legalább 3 féle főtt ételt délben szervírozták. A jégkrémek garmadáját pedig folyamatosan pótólták, hisz a parancs végrehajtásának okán elég sok fogyott.

Az ellátó pont egy távolabbi zugában pedig feszes vigyázban sorakoztak a Toi-toi wécék.

                Így érkeztünk ahhoz az ominózus naphoz, amikor is a dicső hadfiak szállásmestere, hívjuk Józsi zászlósnak, afférba került az élelmezési sokszínűség okán az egyik Toi-toival.

                Józsi zászlós az első morgást még sikeresen lefojtotta egy jégkrém-rostos őszi kombóval, de a földrengésszerű hastáji remegés nem csillapodott a paradicsomos-virslis bagett hatására sem. Maradt tehát a Zrínyit megszégyenítő futás az egyik kék objektumba. Az ajtót feltépve legelébb a kincstári galambot helyettesítő hasábrádiót helyezte biztonságba, amely addig a derékszíján lógott.

A szeizmikus mozgásokat okozó anyagok sikeres eltávolítása után Józsi földönkívüli mosollyal az orcáján lépett ki a mennyei boldogság ajtaján. Ám a mosoly viszonylag hamar szertefoszlott, mikor is elkezdte keresni a szép zöld barettsapkáját. A munkaterületen lefolytatott felderítő tevékenység nem hozott eredményt, így többünk javaslatára Józsi a kutatás területét kiterjesztette a magány szigetére is. Ott aztán némi zseblámpás segítséggel megállapította, hogy kedvenc barettje immár terepmintás lett.

                Történetünk két nappal később folytatódott, amikor az üzemeltetők eljöttek összegyűjteni a szorgos napok eredményeit. A szippantó autó vastag csövét egymás után dugták a kis műanyag házikók tartályaiba. Az egyiknél azonban „akadályt” jelentett az egyik szaki. Mindjárt el is kezdték elhárítani egy hosszú kampós vasrúd segítségével. Némi huzavona után a szerb nyelv minden ékét felvonultató hangosan előadott szónoklat kíséretében, mint egy szülőcsatornából, előbújt az ominózus „tereptarka” barett, amely az eredeti zöld színét, már igencsak nyomokban tartalmazta. A melósok kissé szúrós tekintettel vizslatták a mi egyszínű sapkánkat. De aztán komolyabb incidens nélkül, a tárgyi bizonyítékot, mint elrettentő bűnjelet hátrahagyva távoztak.

                Józsit naponta többször is megkérdeztük: „nem hiányzik a sapkád? Á, le van sza.va!”

                Ilyen hadi események is történtek ama távoli helyen és időben

                                       SzaPe