Hatóságunkhoz több bejelentés is érkezett úgy magányos, mint kapcsolatban élő, magukat tökéletes nőnek valló személyektől, hogy a pár éve még meglévő ideális férfi eltűnt. A meghallgatás során bejelentők nem tudtak egyértelmű választ adni, hogy ideális férfi bűncselekmény áldozata lett, vagy ennek hiányában külső hatás nélkül, önként vonta-e ki magát a társadalmi kapcsolatrendszerből.
Mivel a bejelentők egyértelmű leírást adni nem tudtak, ezért szakértő kirendelésére került sor. A felkért rajzoló, gasztronómiai, kulturális, szexuális és stylist szakértők az eltűnt teljeskörű elemzése során megállapították, hogy azonosításra alkalmas egyedi jellel nem rendelkezik.
Orvosszakértő azonban megállapította, hogy a bejelentőkben végbemenő keringési és idegi elváltozások okozzák az eltűnttel kapcsolatos képzeteket.
Ennek ellenére elrendeltük Ideális Férfi (szül: ie. 34000 Kb vaskor eleje, valahol Afrikában. An: Gondoskodó Anya Lakik: Bárhol) körözését.
Az adatgyűjtés során állampolgári kapcsolatok révén több, az eltűnttel azonosnak vélt személyről is érkeztek adatok. Az adatok elemzése során több rajtaütést is foganatosítottunk, melyek során előállítottuk:
Izom Lajos, Fuxos Béla személyeket egy konditeremből
Lajhár Bendegúzt az anyja szoknyája mellől, miközben tv-t nézett
Kocka Informatikust a számítógépe elől 02,05 órakor
Nős Pasit a szeretője mellől
Vállalkozó Ottót amint a háza előtti parkolóban a BMW-típusú autóból gányolás útján készített Bömösét vaxolta
Nyápic Ignácot a felesége mellől egy üzletközpontban.
Nevezettek mindegyike őszinte, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. A bizonyítékok ellenőrzése során megállapítást nyert, hogy aki tudott nokedlit szaggatni, az nem tudott táncolni. Aki tudott izzót cserélni, azzal nem lehetett beszélgetni. Aki jó, figyelmes és kitartó a szexuális együttlétek során, az pocakos és nem szeret vitorlázni.
A szembesítésre beidézett bejelentők, senkiben nem ismerték fel Ideális Férfit. Egy személyre határozottan rámutattak, hogy Ő az. Ám az igazoltatás során megállapítást nyert, hogy a volt NDK női úszócsapatának egy tagja.
Mivel előállítottak viszontvádra indítottak keresetet, Ideális Nők fejfájásra hivatkozva visszavonták bejelentésüket.
Ügyészséget kérem, a fentieket tudomásul venni szíveskedjenek. Mivel a bejelentés valósnak tűnt, és a vizsgálat során nyomozati cselekmények kerültek foganatosításra, kérjük azok jog és szakszerűségét megállapítani szíveskedjenek.
A felmerült költségeket az állam viseli, a bejelentők, és intézkedés alá vontak pedig a saját keresztjüket.
k.m.f
Majdnem Igazi Férfi r.zls