Rózsahegyi Vladimír (született: Rosenberg Manó) csendesen feküdt az ágyán. A mellkasi szorítás már elmúlt. Kezdte megszokni a vénájába furakodó fémet, a műszerek egyhangú pittyegése sem zavarta már. A délutáni roham valahogy nyugodttá tette. Már nem idegeskedett semmin. A polcán féltve őrzött párttagsági könyvei, a Biblia, a Talmud, a Korán mind jelentéktelenné zsugorodtak. Elmosolyodott magában. Majdnem megtudta, hogy melyik könyvnek lesz igaza. Ő nyugodt volt, hisz mindegyik könyvnek áldozott, így mindegyikből hasznot is húzott. Ha meg a pocakos öregnek lesz igaza? Az mindenkinek megbocsájt, tehát nem kell vele foglalkozni.

                A fájdalom váratlanul hasított a mellkasába. Érezte, hogy kiszakad a testéből és meglátta! A csipogást felváltó sípszó, az emberek kapkodása, ahogy árammal sokkolták a testét, már nem érdekelte. Csak a fény, az számított. Hirtelen elnevette magát. Mennyit poénkodott, hogy látja a fényt, csak azt nem érti, hogy miért dudál. Ez nem dudált. Csak lebegett a sugárban. Nem érezte, hogy honnan hová tart, csak haladt. Nem érzett időt, teret, szagokat, de még a testét sem. Végtelen nyugalom vett erőt rajta.

                Egyszer csak meglökte valaki. Felkapta a fejét és meglepetten látta a reá bámuló polip szemeit. Beszéd nélkül is tudtak kommunikálni. A polip elmesélte, hogy életében egy kocsmában az éppen aktuális focimeccsek eredményét kellett megjósolnia azzal, hogy melyik dunsztosüvegbe bújik. Az egyik vesztes mérgében whiskyt öntött az akváriumba, mire idekerült.

                Rózsahegyi körülnézett és elszörnyülködött. Az a rengeteg ember és állat. És egyre csak gyűltek. Látott egy csomó kaput, felettük feliratok: ateisták, Buddhisták, Keresztények, Mohamedánok stb. Mivel nem tudta eldönteni, hogy hova is álljon ezért jobban körülnézett. Látott egy ajtót, gerinctelenek felirattal, de érdekes mód, egyetlen állat sem ment arra, hanem csak emberek. Hirtelen őt is arra rántotta egy erő.

                Bent, mint egy váróteremben szépen sorba rendeződtek. Rózsahegyi meglepetten látta, hogy ide csak politikusok, hittagadók kerülnek. Aztán magukban érezték a hangot, amely elmondta mi fog történni

• Lelkek! Ti annyira szennyesek vagytok, hogy az újraelosztás előtt még meg kell tisztítani benneteket! Ennyi mocsokkal, mint ami rátok rakódott nem engedhetünk még egy becsületes gyilkos mellé sem, a kígyókról, skorpiókról nem is beszélve. Tehát egy láng, fertőtlenítő és lekiismeretözön zuhanyon kell keresztülmennetek. Nem lesz kellemes, de utána még akár patkányok is lehettek a lélekelosztóban.

Még fel sem fogták a hallottakat, amikor szétszakadtak, égtek, marta őket valami, miközben könnycseppek záporoztak rájuk és szinte megőrültek a bennük hallható zokogástól. Mikor mindez végetért, Rózsahegyi teljesen megváltozott. Emlékezett mindenre, de amikor a könyveire vagy a tetteire gondolt, olyan hányinger fogta el, hogy azonnal el kellett terelnie a gondolatait.

                Aztán egy világos helyen találta magát ahol az összes lélek gomolygott. Megértette, hogy felesleges ideológiákkal mérgezni a lelkét. Látta, ahogy egy sziámi ikerpárból kacsacsőrű emlős lett, míg egy vakvezető kutyából egy szép és okos ember.

                Lassan megvilágosodott. A világnak egyensúlyban kell lennie. Ahogy szűkül az állatok élettere, úgy lesz egyre több állati lélekből ember. Ezek az emberek pedig vissza akarnak térni az állatvilágba valahogy. Ha máshogy nem megy, a környezetüket, viselkedésüket húzzák le a szintjükre.

                Egyszerre sötét lett. Mire kinyitotta a szemét, egy patkánylyukban találta magát, ahol az anyja védően nyalogatta a nedves bundáját.