Dr. Rózsahegyi Vladimír, született Rosenberg Manó ügyvéd a feleségével sétálgatott egy pingvines lakberendezési áruházban. A bútorokat, ágyneműket már megnézegették. Lassan elértek az apró kiegészítőkhöz. Az asszony leragadt a képkereteknél, míg ő egyhangúan téblábolt a Sisi fejes, pávás hógömbök elött. LED csíkból annyi féle volt, hogy csak ámult. Elgondolkozott, mennyivel egyszerűbb lenne, ha az iskolában is ilyen modern eszközöket alkalmaznának, hogy a gyerekek fejében egy kis világosság legyen. Az RGB LED-ek mintájára lehetne variálni a tudást is. Racionális, Gondolkodó, Boldog egyvelegek kikeverésével.

                Ezen mélázva nézegetett tovább, amikor meglátott egy papír tálcában pár színes homokórát. Szeme megakadt egy fekete keretes, rózsaszín homokkal töltöttön az első sorban. Először nem is tudta, mi olyan furcsa rajta, de aztán rájött. A felső részben maradt egy kis homok. Kezébe vette az időmérőt és megfordította. A szemek elkezdtek rendben peregni. Még dudorászott is hozzá: „a lassan pergő homokszemeket ….”. Ebben az irányban az utolsó is leesett.

Megint megfordította, és a szemek rendben megindultak. Már épp visszatette volna a helyére, amikor az áramlás megállt. Hirtelen kíváncsi lett, mi lehet az ok. Még párszor megforgatta az üvegedényt, de az eredmény mindig ugyanaz lett. A szemek esése az egyik irányban egy pontban megakadt. Hirtelen hideg leheletet érzett, és mintha egy kerekesszék surrogása is hallatszott volna. Csak nem Stephen Hawking szelleme kísért! Egy homokóra, amiben megáll az idő? Hirtelen izgatott lett. Megfogta a szobadíszt, megkereste a feleségét, hogy siessenek haza. Majdnem elfelejtette kifizetni a kis időmérőt.

                Hazaérve bezárkózott a szobájába a szerzeményével. Többször egymás után átfordította a kis üvegcsét, de az eredmény mindannyiszor ugyanaz lett. Óvatosan elkezdte forgatni, hogy miképp lehetne szétszedni. A keretből hamar kipattintotta, így már csak az üveg választotta el a titoktól. De szerencséjére az üveg teteje csak egy műanyag lappal volt lezárva. Azt óvatosan lepattintotta. Hirtelen úgy érezte, megáll az idő. A kinti zajok elhalkultak. A függöny mozdulatlanná vált. Leterített egy papírlapot és elkezdte kiönteni a színes morzsalékot. Ahogy a kritikus részhez ért, egyre jobban bizsergett a gyomra. Mit talál? És meglátta. Egy pici fekete pont. Először azt hitte valami nagyobb kőmorzsalék. De olyan furcsa volt a színe, nagyon feketének tűnt. Megrázta az üveget, mire a feketeség megindult. De ahogy esett kifelé, egyre nagyobb lett. Elnyelte az üveget, az asztalt, Rózsahegyit, a szobát, a házat, és lassan mindent.

                Az ügyvéd egyszerre érzett megnyugvást, boldogságot, elégedettséget. Körülnézett, de nem látott semmit a szobából. Nem tudta, hogy hol van. Azt tudta, hogy hol nincs, de mégis úgy érezte, hogy mindenütt ott van. Ahogy végignézett magán, egyszerre volt magzat, csecsemő, gyermek, fiatal és öreg. Ahogy kezdte megszokni az érzést, a felesége hangja ütötte meg a fülét. Az asszony őt kereste. A hangot egyszerre hallotta, látta és érezte, de válaszolni nem tudott. Csak annyit hallott, hogy az asszony morgott a kiömlött homok miatt. És egyszerre látta kívülről, és érezte a gömbben, hogy az asszony a papírlapból visszaönti a kis színes homokot az üvegcsébe, lezárja, és az asztalra helyezi.

                Azóta sokszor érzi, hogy megmozdítják a kis világát. Hogy mennyi idő telik, azt nem tudja. Csak a morgást hallja, hogy ez a vacak még arra sem jó, hogy a tojásfőzéshez az időt mérjék vele. Ki kellene dobni.

#SzaPe