A gödör

Béla elkezdett ásni egy vízóraaknát

50 centinél még simán kilépett

1 méternél már lyukat kellett a falba kaparni

Másfél méternél két lyukat kapart, úgy jött ki. De tovább ásott

5 méternél már nem tudott kijönni, kötelet sem dobtak neki, ezért tovább ásott

5 kilométernél már élvezte a munkát

50 kilométernél már kissé melege lett, de tovább ásott hátha elér valahova

500 kilométernél már kissé egyhangú volt az ásás, de megszerette a monotóniát

Ötezer kilométernél úgy érezte, mintha felfelé haladna

Tízezer kilométernél kijutott a felszínre

Körülnézett, épp egy vízóra akna kellett, ezért megköszönték a munkáját

Béla átment a szomszédhoz és elkezdte ásni egy új vízóra helyét

Nézőpontok

                A hős vitéz hazaérkezvén levetette fényes páncélját. Rozsdás belsejéből egy koszos ronggyal kitörölte a vérből, izzadságból, porból álló sarat.

                Leült a tévé elé és nézte a híreket, melyben azt zengedezték: Nemzetünk véres győzelmet aratott a gaz sárkány felett, aki ellenállt a megmentésére tett kísérleteinknek.

                Eközben a barlangban egy alig pár hetes sárkánygyerek várta, hogy az anyja átölelje és mesét mondjon neki egy hős vitézről.

Órák

A nemzet egy emberként kesereg az elmúlás órája felett.

Észre sem veszik, hogy a sós könnytől, mely egyre csak csurog,

az érzékeny szerkezet teljesen berozsdásodott.

De hiába jön a várva várt új idő, a quartz meg zárlatos lesz.

Ragozás

Én hiszek.

Te hiszel?

Ők azt hiszik

Mi hiszünk

Ő nem hisz

Ti hitetlenek

Szabadság

                Szabadok vagyunk, minket nem lehet manipulálni!

• kiáltotta Jenő a mozi nézőterén.

De hangját elnyomta a csipszes zacskók egyetértő, monoton zörgése.

                Rózsahegyi Vladimír (született: Rosenberg Manó) csendesen feküdt az ágyán. A mellkasi szorítás már elmúlt. Kezdte megszokni a vénájába furakodó fémet, a műszerek egyhangú pittyegése sem zavarta már. A délutáni roham valahogy nyugodttá tette. Már nem idegeskedett semmin. A polcán féltve őrzött párttagsági könyvei, a Biblia, a Talmud, a Korán mind jelentéktelenné zsugorodtak. Elmosolyodott magában. Majdnem megtudta, hogy melyik könyvnek lesz igaza. Ő nyugodt volt, hisz mindegyik könyvnek áldozott, így mindegyikből hasznot is húzott. Ha meg a pocakos öregnek lesz igaza? Az mindenkinek megbocsájt, tehát nem kell vele foglalkozni.

                A fájdalom váratlanul hasított a mellkasába. Érezte, hogy kiszakad a testéből és meglátta! A csipogást felváltó sípszó, az emberek kapkodása, ahogy árammal sokkolták a testét, már nem érdekelte. Csak a fény, az számított. Hirtelen elnevette magát. Mennyit poénkodott, hogy látja a fényt, csak azt nem érti, hogy miért dudál. Ez nem dudált. Csak lebegett a sugárban. Nem érezte, hogy honnan hová tart, csak haladt. Nem érzett időt, teret, szagokat, de még a testét sem. Végtelen nyugalom vett erőt rajta.

                Egyszer csak meglökte valaki. Felkapta a fejét és meglepetten látta a reá bámuló polip szemeit. Beszéd nélkül is tudtak kommunikálni. A polip elmesélte, hogy életében egy kocsmában az éppen aktuális focimeccsek eredményét kellett megjósolnia azzal, hogy melyik dunsztosüvegbe bújik. Az egyik vesztes mérgében whiskyt öntött az akváriumba, mire idekerült.

                Rózsahegyi körülnézett és elszörnyülködött. Az a rengeteg ember és állat. És egyre csak gyűltek. Látott egy csomó kaput, felettük feliratok: ateisták, Buddhisták, Keresztények, Mohamedánok stb. Mivel nem tudta eldönteni, hogy hova is álljon ezért jobban körülnézett. Látott egy ajtót, gerinctelenek felirattal, de érdekes mód, egyetlen állat sem ment arra, hanem csak emberek. Hirtelen őt is arra rántotta egy erő.

                Bent, mint egy váróteremben szépen sorba rendeződtek. Rózsahegyi meglepetten látta, hogy ide csak politikusok, hittagadók kerülnek. Aztán magukban érezték a hangot, amely elmondta mi fog történni

• Lelkek! Ti annyira szennyesek vagytok, hogy az újraelosztás előtt még meg kell tisztítani benneteket! Ennyi mocsokkal, mint ami rátok rakódott nem engedhetünk még egy becsületes gyilkos mellé sem, a kígyókról, skorpiókról nem is beszélve. Tehát egy láng, fertőtlenítő és lekiismeretözön zuhanyon kell keresztülmennetek. Nem lesz kellemes, de utána még akár patkányok is lehettek a lélekelosztóban.

Még fel sem fogták a hallottakat, amikor szétszakadtak, égtek, marta őket valami, miközben könnycseppek záporoztak rájuk és szinte megőrültek a bennük hallható zokogástól. Mikor mindez végetért, Rózsahegyi teljesen megváltozott. Emlékezett mindenre, de amikor a könyveire vagy a tetteire gondolt, olyan hányinger fogta el, hogy azonnal el kellett terelnie a gondolatait.

                Aztán egy világos helyen találta magát ahol az összes lélek gomolygott. Megértette, hogy felesleges ideológiákkal mérgezni a lelkét. Látta, ahogy egy sziámi ikerpárból kacsacsőrű emlős lett, míg egy vakvezető kutyából egy szép és okos ember.

                Lassan megvilágosodott. A világnak egyensúlyban kell lennie. Ahogy szűkül az állatok élettere, úgy lesz egyre több állati lélekből ember. Ezek az emberek pedig vissza akarnak térni az állatvilágba valahogy. Ha máshogy nem megy, a környezetüket, viselkedésüket húzzák le a szintjükre.

                Egyszerre sötét lett. Mire kinyitotta a szemét, egy patkánylyukban találta magát, ahol az anyja védően nyalogatta a nedves bundáját.

                 Józsi a vasúti pályafenttartás harmadik alvállalkozójától ittasság miatt kirúgott krampácsolója egy átdorbézolt éjszaka után elhatározta, hogy új életet kezd. Emlékeiben turkálva, hogy mégis merre kezdje eme csodás új jövőt, felrémlett neki, hogy mintha a Muszlimok nem ihatnának alkoholt. Ezen erősen elgondolkozva próbált még informálódni. Valahol azt olvasta, hogy a muszlimok Allahtól való félelmükben csak éjszaka, vagy épületben isznak. Ez, egyre jobban tetszett neki, ezért meghozta az elhatározását, ő muszlim lesz.

                Az átállás nem ment egyszerűen. A munkahelyén, ugyanis időközben visszavették krampácsolni, rossz szemmel nézték, hogy a töltésből kirángatja a vízzáró fóliát, imaszőnyeg gyanánt. Egyszer a frissen átadott vonalat újra kellett tölteni, mert egy meggondolatlan mozdulattal két kilométeren lerázta a zúzalékot a szőnyegről. A megfelelő irány megválasztásával is voltak problémái, mivel a sínek mellett a tájoló is folyamatosan pörgött, ezért Mekka helyett mindig a vonali csomópont felé imádkozott. A főnököknek ez tetszett, ezért majdnem jutalmat adtak Józsinak. Ám amikor ima címén 20 perc késést szedett össze az IC, mert Józsi a sínek között hajoldozott, ezt az ötletet elvetették.

                Ettől kezdve Józsi nyugodtan hivatkozhatott arra, hogy vallási meggyőződése miatt akarják kirekeszteni. Csak akkor nyugodott meg, amikor mondták neki, hogy neki kell kivinni a rekeszeket újratölteni.

                Józsi mély vallásosságára felfigyelt egy helyi fanatikus csoport. Őket mélyen lenyűgözte az a folyamatos bódult tekintet, amit ezidáig csak mélyen vallásos személyek tekintetében láttak. El sem tudták képzelni, hogy Magyarországon minden faluban találnak ilyet, az évtizedes részegség okán.

                Józsit megkörnyékezték, egy esetleges terrorcselekmény elkövetésének ajánlatával. Ő ebből csak a szüzek ígéretét tudta felfogni, ami távoli emlékek képeit vetítette lelki szemei elé. Az utolsó nő, akiről még emlékei voltak, egy fogatlan takarítónő az egyik állomáson. De az is már több mint tíz éves történet volt és lehet, hogy csak álmodta.

                Tehát az ígéreten felbuzdulva Józsi vállalta, hogy olyan nevek mellé írja be a nevét a történelemkönyvekbe, mint Matuska Szilveszter vagy a tiszazugi méregkeverő nők. Az autós tömegbe hajtás nem jöhetett szóba, mivel Józsinak nem volt jogosítványa és így nem tudott vezetni. Különben is, törvénytisztelő polgár vagyok! Mondta.  A késelés megint kiesett, mert 30 éve nem vágott disznót. Amikor ezt mondta, a szervezők buzgó Allah akbározásba kezdtek, és a bicskáját sem hajlandó összekenni. Maradt az egyetlen, megoldás, ami Józsinak testhezálló volt.

                Józsinak volt egy barátja, Béla, aki kamionos volt. Béla valamikor nemzetközi fuvarokba járt volt, hogy négykezesbe. Meg volt elégedve a sorsával, mindaddig, amíg rá nem jött, hogy a legjobb barátja az asszonyon gyakorolja a négykezest. Amíg Béla fuvarban volt, addig Ő művelte a háztájit. Béla elvált, majd egyre lejjebb csúszott, amíg el nem érte a belföldi büdös kategóriát.

                Hétfőnként koszos mackónadrágjában jelent meg a terminál aulájában, hogy felvegye a konténerét és elinduljon fuvarba. A kollégák és irodisták szánalommal, vegyes undorral nézték és súgtak össze a háta mögött.

                Béla haragudott az egész világra. Ő vallási meggyőződés nélkül utált mindent és mindenkit. Józsinak nem kellett sokáig győzködni, hogy csinálják meg az évszázad balhéját, amivel híresek lesznek.

                Látták, hogy milyen kevéssel celeb lehet valaki, és ebből a bulvár-világból ők is részt akarnak. Összedugták a fejüket és eltervezték a tuttit.

                Józsi kisiklat egy vonatot a Dózsavárosi pályaudvar nyugati végében, ahol a mentés, javítás nagy fennakadást okoz. Béla pedig lezárja az Üllői út-Hungária körút kereszteződését.

                Mivel Béla valamikor tüzérként teljesített sorkatonai szolgálatot, felrémlett előtte a nitrogén, mint robbanóanyag és pétisó alap. Meg eszébe jutott a repeszgránát és szükség repesz eszközök használata.

                Szereztek két 20 lábas konténert, amit megpakoltak mindenféle fémhulladékkal és teleszórtak pétisóval. A konténereket a terminálon ajtóval összeforgatták. A gépkezelő semmit sem kérdezett, csak zsebre tette a kétezrest.  A kerékcsavarokat leköszörülték, a légtartályok rögzítőpántjait elgyengítették, hogy egy nagyobb ütésre leessenek. A légtömlőket körberakták petárdával és egy hajlékony lemezzel lefojtották. A motorburkolatot levették, hogy leállás után az adagolócsövet gyorsan eltörhessék. Bekészítettek két zacskó porcukrot is. Egy papírra nagy betűkkel ráírták, hogy egy nap múlva a konténerek felrobbannak. Ezt kitették a szélvédőre.

                Megegyeztek, hogy egy pénteki napon délután kettőkor hajtják végre a balhét.

                Józsi elmondta a tervet Muszlim barátainak, akik nem nagyon hittek ebben, hisz lefejezéshez, robbantáshoz szoktak. De mi veszteni valójuk volt? Semmi.

                Amikor eljött a nagy nap, Józsi felvette a munkásruháját és elballagott a kiszemelt váltóhoz egy zsírosbödönnel meg egy ecsettel. Senki sem kérdezte, hogy mit csinál.

                Béla elindult a kamionnal és a csúcsforgalomban lassan araszolt az Üllői úton. Amikor a híd alatt rákanyarodott a Hungária körútra, leállította a motort, szétverte a nagynyomású csövet, kiszállt, egy ütéssel leszakította a légtartályt, egy szál gyufával meggyújtotta a petárdákat, és amíg lerobbant a féklevegő csöve, teleszórta porcukorral a tartályt. Majd széles mosollyal elsétált a Fradi pálya irányába.

                Eközben Józsi várta, hogy jöjjön egy tehervonat. Nemsokára a híd felől érkezett is egy, amit keresztbe járattak. A vonat felénél Józsi kézzel az egyik wagon alá váltott, mire az keresztbe fordult, két váltót kitolt a helyéről és a teljes állomást lezárta.

                Józsi is elsétált a Fradi pálya irányába.

                A gyerekkórház mellett egy kocsmában találkoztak, ahol is áldomást ittak.

A káosz óriási és kiszámíthatatlan lett. A vasúti közlekedés először Budapest környékén, majd lassan Hegyeshalomig leállt.

                Az Üllői útnál, elsőként egy motoros rendőr tudta megközelíteni a kamiont. Amikor elolvasta a szöveget, azonnal tájékoztatta a műveletirányítást. Ők a helyszínre küldték a tűzszerészeket, tűzoltókat, katasztrófavédelmet, mentőket, járőröket és mindenkit, aki illetékes lehetett. De a csúcsforgalomban lassan bedugult a város. Próbálták a járműveket visszafordítani, de ez csak lassan ment.

                A helyszínre érkező tűzszerészek először kutyával própróbálták az esetleges robbanóeszközt megkeresni, de az már az autótól 15 méterre jelzett. A műszerek ugyanígy kiakadtak. A beöltözött tűzszerész próbálta megnézni, hogy mi lehet a konténerekben, de mivel az ajtók egymásnak voltak fordítva, semmit sem látott. A vezetőfülkébe a ruha alkalmatlansága miatt be sem tudott nézni.

                A ruhát levetve óvatosan megfúrták az egyik konténert, amelyben rengeteg vezetéket és fém darabokat láttak. A magas nitrogén koncentráció miatt 1 kilométeres biztonsági távolsággal kiürítést rendeltek el. Ebben a távolságban volt a Népliget az atóbuszállomással, a ferencvárosi pályaudvar, a Fradi pálya, a Heim Pál gyerekkórház, rengeteg iroda és természetesen a pesti forgalom ütőere a körút.

                A kiürítést követően egyesével kellett a dugóban rekedt járműveket eltávolítani. Amelyiket be lehetett azonosítani, azt a saját kulcsaival vitték ki a rendőrök, amelyiket nem, azt daruzni kellett. Mivel a biztosítás és terelés elvont minden erőt, a kerületekben nem maradt járőr, lassan kezdett a pokol elszabadulni. Majd két napba telt, mire a kamiont járművel meg lehetett közelíteni. Először megpróbálták beindítani, de mire a nyomócsövet kicserélték és megjavították a féket, újabb egy nap telt el. Eközben a kisiklott vonatot sem tudták helyreállítani, hisz az is a lezárt területen belülre esett. Sikerült elindítani a kamiont, de levegővel sem tudták a tartályokat feltölteni, mire a cukor miatt tönkrement a motor.

                Közben kivágták a konténerek oldalát és egyesével elkezdték kiszedegetni a fémhulladékot. Közel három napi folyamatos idegtépő munka volt, mire a konténerek kiürültek.

                Sikerült feloldani az útzárat, és a terület lezárását. Újabb 4 nap volt, mire a vasúti közlekedés is helyreállt, de még egy hétbe telt, mire minden normalizálódott.

                Eközben Józsi és Béla Horvátországban nyaralt. Mivel senkinek sem hiányoztak, a hatóságok sem találták őket.

 SzaPe

Meseország rendőrségi archívumából

                Szolgálatom teljesítése során a Kerekerdő sarkát elhagyva épp a Pagony felé járőröztem, amikor egy nagyon darabosan mozgó személyre lettem figyelmes. A személyt igazoltattam, mely során megállapítottam, hogy gyermekkorú Pinokkió. Kérdésemre elmondta, hogy a nevelő apja faragta fából, egy jó tündér keltette életre, míg a lelkiismerete egy tücsök volt. Elmondása szerint semmilyen köznevelési intézménybe nem járt. A napjait egy ketrecben töltötte, nem mozoghatott, míg esténként egy idősebb hölgy látogatta, aki játszott vele. Az elhangzottak alapján feltételezhető volt, hogy a gyermek nevelését a szülő/gondviselő teljesen elhanyagolta, ezért biztonsági intézkedésként a helyi Gyámügyre bekísértem és ott az illetékes előadónak, Gonosz Mostohának átadtam.

                A gyermekkorú által elmondottak alapján, rövid adatgyűjtést végeztem, mely alapján a fiú lakóhelyét felleltem.

                A helyszínen egy asztalos műhelyt találtam. Az udvaron rendezetlenül volt fellelhető az alapanyag, a félkész és kész termékek. A műhelybe belépve még nagyobb rendetlenség fogadott. A levegőben füst, és vegyszerszag keveredett. Az asztalon különféle rovarok voltak megsütve, főzve és nyersen. Az egyik tányérban elfogyasztott tücskök maradványait találtam. Az asztalon fellelhető volt továbbá egy játék kalap és egy játék hegedű. A belső szobában a falon rengeteg apró vérfolt volt, mely az agyoncsapott repülő rovaroktól eredhet. Az ágy mellett feltalálható volt egy légycsapó, melyre egy sárga színű kerek tárgy és különféle színes szalagok voltak ragadva. Ebben a helyiségben volt egy kisebb ágy, ráccsal körülvéve.

Az udvarra visszatérve tovább szemlélődtem, amikor is egy idősebb férfi lépett ki az árnyékszékből. Az egyént igazoltattam, aki Dzsepettó névre kiállított személyi igazolványt adott át. Mivel idegesen forgatta a fejét a kert irányába, ezért megkértem, hogy menjünk arra. Pár méter után már látszott, hogy a kertben valamilyen növény termesztése folyik. A kézikönyvet elővéve megállapítottam, hogy vadkender és mák ültetvényt találtam. Az intézkedés alá vont Dzsepettó elmondta, hogy az épület az övé, a kerttel együtt. A növényeket saját felhasználásra termeszti. Elmondta továbbá, hogy asztalos lévén szeret farigcsálni. Egyszer egy idősebb hölgy kereste meg, miszerint készítene neki valami szép méretes fabábút. Ő ennek eleget is tett, bár méretesre az orrát faragta, nehogy már az a vén kéjenc banya megsérüljön. A banya aztán életre keltette a fiút, és az ő szobájában lévő ketrecben tartotta. Rendszeresen jött hozzá, hogy kedvét tölthesse a bábun.

Azt nem tudja, hogy a kora, az elfogyasztott kábítószerek, vagy valamilyen betegség miatt kezdtek hozzá beszélni a rovarok. A tücskök különösen idegesítették, és mivel a Discoveryn látta, hogy jó fehérjeforrások, hát rákapott az elfogyasztásukra. Valamelyik este meg egy színes ruhás denevért csapott le.

Elmondta, hogy ő is meglepődött az üres ketrec láttán, és elhatározta, hogy felkeres egy pszichológust, mert „tiszta szeretne lenni”.

                Az ügyeletet értesítettem, hogy bűnügyi helyszínelőket kérek a terület átvizsgálására, a nyomok rögzítésére. Nevezettet kábítószer termesztésért és birtoklásért, kiskorú veszélyeztetéséért és személyi szabadság korlátozásáért elfogtam, majd előállítottam, ellene a feljelentést megteszem.

                Jelentésemet tudomásul vétel végett megteszem

                        SzaPe

                 Dr. Rózsahegyi Vladimír (szül: Rosenberg Manó) egykedvűen simogatta az asztalán lévő kecskeszakállt. Mindig vágyott egy ilyen szőrzetre, de a kerek arcát nevetségessé tette volna, ezért inkább egy békésen legelő békési kecskéről vágta le, és tette az asztalára. Vele szemben ült beosztottja, Wirdgutsein Jolán osztályvezető.

                Miközben Rózsahegyi egykedvűen bámult ki a körúti vasutas székház ablakán, Wirdgutsein Jolán azon gondolkozott, hogy most jött-e el a pillanat, amikor kérnek tőle valamit, vagy csak a nagybátyja a néhai Wirdgutsein Ferdinánd vezérsugalmazó érdemei miatt hívta ide a főnöke.  Tudta, semmilyen döntést sem szabad hoznia, de a főnöke minden ötletét támogatnia kell. De úgy, hogy a neve sehol se szerepeljen.

                Rózsahegyi végre a beosztottjához fordult.

• Kedves Jolán! tudom, hogy a mostani beosztása meg sem közelíti a minisztériumi munkáját, de a sugalmazói tapasztalatára számítok. Mondja, mit kellene tennünk, hogy ne legyünk az ugratások, viccek célpontjai? Tudja miért van olyan messze a tüskevári állomás a falutól?

Wirdgutsein meglepetten nézett. Erre aztán nem számított. Tudta, hogy a főnöke csak akkor viccel, ha valami nagyon nyaktörő dologra akarja rávenni az áldozatot.

• Nem tudom Rózsahegyi elvtárs – csúszott ki a száján, de gyorsan helyesbített - úr, főnök.

Rózsahegyi gyorsan megsimogatta a néhai MSZMP tagkönyvét a fiókban, és jólesően elmosolyogta magát.

• Kedves Jolán – kezdett bizalmaskodni – hát azért, hogy közel legyen a sínekhez. De térjünk a lényegre! Sugalmazzon nekem valamit, hogy megváltozzon rólunk a közvélemény! Azt ne mondja, hogy legyünk pontosak, tartsuk be a menetrendet, legyenek tiszták a vagonok, esetleg udvariasak az alkalmazottak. Ehhez pénz kellene. Ha meg lenne pénz, akkor nem kellene a magácska segítsége. Tehát! Előre az agitprop iskolán tanultak alkalmazására!

Wirdgutsein a néhai Ferdinánd bácsihoz imádkozott valami ötletért. Aztán hirtelen eszébe jutott, hogy mennyire örült reggel, amikor késett a busz és így pont elérte. Így időben beért. Mindjárt mondta is a főnökének

• Ha elég hangosan szajkózzuk a hülyeséget, az igazzá és elfogadhatóvá válik. Tehát propagálhatjuk, hogy a menetrend csak tájékoztató jellegű, és azért van, hogy tudjuk mennyit késik a vonat. Különben is. Mindenki időzavarban van. Mekkora öröm, ha késve ér ki az állomásra, mégis eléri azt a vonatot, amivel szeretett volna utazni. Az állomások azért romosak, mert így rengeteg háborús filmet tudnak forgatni nálunk. A pálya azért ilyen, hogy a gyerekeket elringassa. Az állomásokon és vonatokon a közállapotok Rózsa Sándor betyárvilágát idézik. A vagonokat azért nem takarítják, mert megállapított tény, hogy az immunrendszer kialakulásához, megfelelő működéséhez kellenek az allergének. Tehát tisztán egészségügyi okokból piszkosak a kocsik.

Rózsahegyi mosolygott és elégedetten nézett Wirdgutsein-re.

• Kedves Jolán! Maga igazán méltó a nagy előd, Ferdinánd nagybátyja emlékére! Büszke vagyok magára. Kezdhetjük a szervezést!

Így lett aztán a magyar vasút a világ egyik legjobbja.

   SzaPe

                 Még valamikor régen, egyik előző életemben mentő sofőrködtem az SFOR kötelékében. Valahol Boszniában egy rombolt híd újjáépítéséhez készítettünk kerülő utat. A munka végső szakaszában kénytelenek voltunk némi forgalomterelést végezni. Mivel a még régebbi életeim egyikében napi szinten kellett ilyesmit csinálnom, ezért tisztán önkéntes alapon beálltam „foszabozni” (FOrgalom SZABályzás).

                Ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva, egyenruha megigazít, fegyver „hátra” helyzetben, sarkosan bementem az út közepére és kellő határozottsággal az előírt karjelzésekkel végeztem a forgalomirányítást.

                Egy ideig ment minden, mint a karikacsapás, mígnem érkezett egy ifjú titán a nem új, ámde annál ütöttebb autójával. Adom a szabályos állj jelzést! Barátunk megáll ugyan, de azon lendülettel adagolja a gázfröccsöket, és szép lassan megindul felém. Felveszem a szemkontaktust. 20 év körüli szakállas Bosnyák. Tekintetéből süt a gyűlölet, megvetés. Az az apró tény, hogy én az otthonomtól 400 km-re neki akarok jót, az Ő és népe, nemzete, országa számára építjük az utat, hidat, az nem zavarja.

                Enyhe félmosoly a részemről és „Hátra” helyzetből „mellre” helyzetbe lendítem a gépkarabélyom. Rácsapok a tokfedélre, rá mutatok és újra adom az állj jelzést. A srác mindjárt megáll. Két keze jól láthatóan a kormány tetején, és mosolyogni kezd. Amikor lehet, csinálok egy „balra át”-ot és intek, „mehet”.

                A srác még mindig mosolyogva, egyenletes lassú tempóban halad előttem és int egyet.

                Elgondolkoztam a történéseken. Mitől változott meg? Persze, egy megszálló katonai szövetség tagjaként, csak gyűlölet érhet?! Nekik akarunk jót. Az Ő gyerekkora fegyverropogásban telt. Neki a carpe diem nem hawai nyár volt, hanem az, hogy este hol alszik. Az ágyában vagy a pincében. Lehet, hogy reggel egy rajtaütés után már egy tömegsírban fekszik a szüleivel, testvéreivel, rokonaival. Mit tanulhatott az iskolában? Gyűlöljön mindent és mindenkit, aki másként látja a világot. Csak az erő érték. Ahol a fegyver, ott az igazság. Az irodalom mit számít, ha nem tudod, hogy lehet vizet szerezni. A matek csak röppályákról, fedezékekről szólt. Minek az idegen nyelv, hiszen az ellenség is úgy beszél, ahogy te.

                Aztán jönnek az idegenek. Mások mint mi, és nem bántani akarnak, hanem segíteni. Adnak ételt, biztonságot. Tíz év után nem egy halszálka szerű hídon kell átmenni, hanem egy új, modern vasbeton szerkezeten.

                De nem ezt tanították. Gyűlölni kell, mert különben gyengék vagyunk!

Talán ezért zökkent ki, ezért mosolygott? Érezte az erőt, amit nem ellene, hanem érte alkalmaznak?

                Nem tudom miért jutott ez most eszembe. Talán csak azért, mert azt a legnehezebb megmenteni, aki nem akarja, hogy megmentsék.  Vagy, hogy a kiszolgáltatott embert a legkönnyebb tudatlanságban tartani.

                                  SzaPe

                 Rózsahegyi Vladimír (született: Rosenberg Manó) gondterhelten nézett az íróasztalára. Furcsa volt neki a helyzet, hisz a párt állította oda, ahol most ül. Az, hogy lehallgatták a beszélgetését, némi büszkeséggel töltötte el. Az viszont, hogy csak egy ügybuzgó apuka tette ezt a saját telefonján, némileg elhomályosította a feje körüli dicsfényt. Az pedig, hogy rendőrségi ügy lett, némi borút is hoz a beosztása miatt szerzett anyagiak derűjére. De mit is csináljon?

                Felkelt a vezetői székből és elkezdett járkálni, mint egy halálraítélt. Már a harmadik körét rótta mikor belerúgott a szekrénye lábát helyettesítő könyvbe. Mérgesen nézett a papírhalomra.

                 - Megint Shakespeare! Gondolta indulatosa. -Royaldemokrata korcs. Ezek papoltak demokráciáról. Milyen demokrácia az, ahol a parlamentben csak vitatkoznak, de végül a király dönti el, hogy mi legyen. Ilyen országoknak nincs helye az unióban! –mérgelődött magában. –Színház az egész világ! – Ijedt meg a saját eszmefuttatásától. Nem nézték jó szemmel a klasszikus műveltséget a köreikben. Velőspacal, szotyi, nagymagyarország, trianon az menő volt. A foci az igen. De színház, mozi. Fúj!

                Aztán jött a megvilágosodás!

• Hisz az iskola fő feladata az életre való felkészítés. A Sorosista balliberális lipsik kenőpénzeitől hangos a nyugati sajtó. Tehát, ha az unióban való életre akarjuk felkészíteni a diákokat, akkor meg kell mutatnunk, hogy egy nyugati iskolában miképp történne a felvételiztetés. Ha valakinek pénze van, az legyen bármekkora hülye, akkor is jár neki a magasabb szintű oktatás. Állandóan azt papolják, hogy az iskola nem készít fel az életre. Itt a bizonyíték, hogy az iskola hasznos, gyakorlati ismereteket ad.

                Tehát nem történt semmi más, mint, hogy próbálta érzékeltetni a szülővel, milyen lenne gyakorlatban a felvételiztetés rendje, ha az ellenzék nyert volna.

• Különben is! A szakszervezet nyilatkozott, hogy semmi szabálytalanság nem történt. Ők pedig tudják, hisz a legbiztosabb helyről informálódtak. Tőlem.

                Most már nyugodtan ült vissza a helyére és felhívta a kuratórium elnökét.

• Józsi bátyám. Még mindig tíz százalék, vagy az infláció miatt felment 15-re?

                                SzaPe

            Az Úr fogta a bögre kávéját és leült a laptopja elé. Kedvenc dallamát dúdolgatta, az István a királyból: „Ó te Isten, vedd le vállamról a terhet” amíg bebútolt a gép. Aztán megnyitotta a levelező programot.

• Lucifer! már megint mi a fészkes fenét csináltál?

csattant fel, mert azt hitte megint túlterheléses támadás érte a rendszert, de már mondta is

• én bocsássam meg!

Mert nem támadás volt, csak a saját maguk által kiválasztottnak és felsőrendűbbnek tartott népe üzent neki.

• Már megint a magyarok! Az összes pénzem nekik adhatnám, az is kevés lenne. Ráadásul, már Lucifer sem utalja a brüsszeli lóvét. De mit csináljak velük? Oké, hogy a szeretőmnek, akarom mondani feleségemnek, vagy inkább saját anyám, vagy a gyerekem anyja, szóval Máriának ajánlották az országot. De ettől még nem kivételezek velük.

motyogott magában. Majd hangosan odakiáltott az épp szolgálatos Mihály arkangyalnak.

• Misi! küldj ide engem, akarom mondani, küldd ide a gyereket!

Kis idő múlva megjelent jézus.

• Mit szeretnél Atyám, mit akarok csinálni?
• Menj le a földre, méghozzá Magyarországra.
• Atyám! Mit vétkeztem, hogy így büntetsz? Az a környék Lucifer érdekeltségébe tartozik. Nem emlékszel a Molotov-Ribentrop paktumra?
• Az már régen volt. Azóta változott a világ. Bár, úgy tűnik, arrafelé egyre inkább visszaforog az idő kereke. Ha nem vigyázunk, ezek képesek lesznek a napot is lekapcsolni. De fogadd el inkább kihívásnak. mint büntinek. Megint kórincálhatsz, dumálgathatsz velük. Úgyis szeretted hirdetni az igét. Tele plakátolhatod az országot, hogy üzenjük brüsszelnek, ne lopjanak. Meg ne paráználkodjanak. Tiszteljék a kultúránkat. Ja, hogy az eredet mondájuk is lopásról szól? A történelmük legsikeresebb időszaka rablások sorozata volt. Aztán, amikor elfogadtak engem, minket –mosolyodott el – onnantól meg állandóan sírnak, hogy én bántom őket. Ha fele annyira bántanám őket, mint amennyire ők bántják egymást, nem Balatonuk lenne, hanem csak a Kékes teteje állna ki az özönvízből. De elég a hegyi beszédből! Menj, és téritsd őket jobb belátásra!
• Értem atyám! Kezdetnek talán a templomaikat látogatom meg, aztán az ország vezetőivel beszélgetek.
• Cselekedj így!

                Így aztán Jézus 10 év híján kétezer év után újra a földre lépett. Szegényes öltözetében először a Mátyás templom előtt próbált a maga visszafogott módján beszélni. De a templomból hamar rá hívták a rendőröket, akik lezavarták a várból. A belvárosban mindenhol megvetően néztek rá, néhol még meg is ütötték.

                Dr Rózsahegyi Vladimír épp a csepeli templomból jött kifelé, ahol az alapítványi támogatásból visszajáró 15 százalékot vette át, amikor meglátta jézust. Megtetszett neki a csöves. A pár évvel ezelőtti önmagára gondolt, hogy mennyire lepukkant volt Ő is. Ahogy hallgatta a szakállas férfit, olyan ismerősek voltak a gondolatok, szavak. Elgondolkozott, melyik könyvből is idézhet ez az ember. Talán a Mein kampf? Ahhoz túl humánus. Talán a Tőke? Ahhoz túl érzelmes. Talán a Korán? Abban vannak közös gondolatok, ahogy a Tórával is, de mégis más. Aztán rájött, ez a Biblia.

                De ki lehet ez a szónok? Nem a párt valamelyik agitátora, hisz azokat ismerte. Az egyháztól biztosan nem lehet, hisz ők ilyeneket csak misén mondanak. Valami ellenzéki provokátor? Azok nem ilyen helyen agitálnak, ráadásul egymást szidják.

                Odament a rongyos köntösös emberhez és elkezdett vele beszélgetni. Mikor megtudta, hogy magával Jézussal beszélget, mindjárt szóvá tette, hogy hiába imádkoznak, nem jön a pénz.

• Tudom, de ha nem lopnák el, akkor talán meglenne.
• Ez csak feltételezés. Még senkire sem bizonyították rá, hogy egyetlen fillért is ellopott volna. Különben is! Mivel Ön elhunyt, és erről több millió példányban igazolást is kiállítottak, nem tehet érvényes jognyilatkozatot.
• De, hát itt vagyok! Szólt kissé emeltebb hangon Jézus.
• Az csak úgy tűnik. Mivel Ön hivatalosan halott, ezért nem él. Bármit mond, cselekszik, az nincs. Tehát, nem vádolhat, nem téríthet, semmit sem tehet. Azon kívül, hogy visszamegy oda, ahonnan jött.
• De Isten igéje!
• Küldje el, majd tanulmányozzuk, és válaszolunk. De, ha azoknak a véleménye sem érdekel, ahonnan a tanáraink bérére várjuk a pénzt, pont az érdekelne, aki csak kritizálni tud?

                Így aztán Jézus, megszégyenülten ment vissza a mennybe a várkert bazár lépcsőjén.

                   SzaPe

               Dr. Rózsahegyi Vladimír, született Rosenberg Manó ügyvéd a feleségével sétálgatott egy pingvines lakberendezési áruházban. A bútorokat, ágyneműket már megnézegették. Lassan elértek az apró kiegészítőkhöz. Az asszony leragadt a képkereteknél, míg ő egyhangúan téblábolt a Sisi fejes, pávás hógömbök elött. LED csíkból annyi féle volt, hogy csak ámult. Elgondolkozott, mennyivel egyszerűbb lenne, ha az iskolában is ilyen modern eszközöket alkalmaznának, hogy a gyerekek fejében egy kis világosság legyen. Az RGB LED-ek mintájára lehetne variálni a tudást is. Racionális, Gondolkodó, Boldog egyvelegek kikeverésével.

                Ezen mélázva nézegetett tovább, amikor meglátott egy papír tálcában pár színes homokórát. Szeme megakadt egy fekete keretes, rózsaszín homokkal töltöttön az első sorban. Először nem is tudta, mi olyan furcsa rajta, de aztán rájött. A felső részben maradt egy kis homok. Kezébe vette az időmérőt és megfordította. A szemek elkezdtek rendben peregni. Még dudorászott is hozzá: „a lassan pergő homokszemeket ….”. Ebben az irányban az utolsó is leesett.

Megint megfordította, és a szemek rendben megindultak. Már épp visszatette volna a helyére, amikor az áramlás megállt. Hirtelen kíváncsi lett, mi lehet az ok. Még párszor megforgatta az üvegedényt, de az eredmény mindig ugyanaz lett. A szemek esése az egyik irányban egy pontban megakadt. Hirtelen hideg leheletet érzett, és mintha egy kerekesszék surrogása is hallatszott volna. Csak nem Stephen Hawking szelleme kísért! Egy homokóra, amiben megáll az idő? Hirtelen izgatott lett. Megfogta a szobadíszt, megkereste a feleségét, hogy siessenek haza. Majdnem elfelejtette kifizetni a kis időmérőt.

                Hazaérve bezárkózott a szobájába a szerzeményével. Többször egymás után átfordította a kis üvegcsét, de az eredmény mindannyiszor ugyanaz lett. Óvatosan elkezdte forgatni, hogy miképp lehetne szétszedni. A keretből hamar kipattintotta, így már csak az üveg választotta el a titoktól. De szerencséjére az üveg teteje csak egy műanyag lappal volt lezárva. Azt óvatosan lepattintotta. Hirtelen úgy érezte, megáll az idő. A kinti zajok elhalkultak. A függöny mozdulatlanná vált. Leterített egy papírlapot és elkezdte kiönteni a színes morzsalékot. Ahogy a kritikus részhez ért, egyre jobban bizsergett a gyomra. Mit talál? És meglátta. Egy pici fekete pont. Először azt hitte valami nagyobb kőmorzsalék. De olyan furcsa volt a színe, nagyon feketének tűnt. Megrázta az üveget, mire a feketeség megindult. De ahogy esett kifelé, egyre nagyobb lett. Elnyelte az üveget, az asztalt, Rózsahegyit, a szobát, a házat, és lassan mindent.

                Az ügyvéd egyszerre érzett megnyugvást, boldogságot, elégedettséget. Körülnézett, de nem látott semmit a szobából. Nem tudta, hogy hol van. Azt tudta, hogy hol nincs, de mégis úgy érezte, hogy mindenütt ott van. Ahogy végignézett magán, egyszerre volt magzat, csecsemő, gyermek, fiatal és öreg. Ahogy kezdte megszokni az érzést, a felesége hangja ütötte meg a fülét. Az asszony őt kereste. A hangot egyszerre hallotta, látta és érezte, de válaszolni nem tudott. Csak annyit hallott, hogy az asszony morgott a kiömlött homok miatt. És egyszerre látta kívülről, és érezte a gömbben, hogy az asszony a papírlapból visszaönti a kis színes homokot az üvegcsébe, lezárja, és az asztalra helyezi.

                Azóta sokszor érzi, hogy megmozdítják a kis világát. Hogy mennyi idő telik, azt nem tudja. Csak a morgást hallja, hogy ez a vacak még arra sem jó, hogy a tojásfőzéshez az időt mérjék vele. Ki kellene dobni.

#SzaPe

                  Ez az intézkedés is úgy indult, mint oly sok másik ezidáig. Recseg a rádió, a kolléga ismerős hangján gépiesen jön a cím, családi balhé. Különösebb sietség nélkül megyünk a megadott helyre. Ha szerencsénk van, mire odaérünk, kibékülnek, kiabálnak velünk egy kicsit és mindenki happy. A lakáshoz érve hallom a bentről kiszűrődő hangoskodást.

Ó mekkora boldogság a lelki szemetesláda funkciója. Azt szeretnék, ha mi 10 perc alatt megoldanánk 10-20 év minden sérelmét, baját.

                Fiatal hölgy nyit ajtót. Köszönünk, belépünk és az esetleges félreértések tisztázása végett kérem az igazolványokat. Az adatok felírásával legalább nyerek egy kis időt, amíg próbálom felmérni a helyzetet, a körülményeket. Semmi különösebb, nem patika tisztaság, de jártam ennél sokkal rosszabb helyeken is. Férj-feleség. Megkérem őket, hogy próbáljanak kissé csendesebben beszélni, és ne szidalmazzák egymást.

                A szobaajtón benézve látom, hogy egy 3-4 év körüli gyerek ül az ágy szélén. Szülők kérdésemre elmondják, hogy az ő kislányuk. Bemegyek, és ránézek a kislányra, sérüléseket, bántalmazás nyomait keresve.

                És akkor megláttam! A szőke göndör fürtökkel keretezett arcban az az üveges szempár. Arcán érzelmeknek semmi nyoma. Ölében egy valószínűleg könnyáztatta rongybabát szorongatott, de a szeme. Könnyeket már régen engedett. Belenézve fájdalmat, elvonulást, zavartságot látok. Ám Ő csak a tévében futó mesét nézte. Keresztülfutott az agyamon, hogy mennyi mindenen kellett keresztülmennie, mit láthatott, hallhatott, mire kialakította az önvédelem e módszerét. És kb. annyi idős, mint az én lányom. Már nem hallom a szülőket. Csak a kislányt nézem, és azon gondolkodom, mit tegyek? Szívem szerint megráznám apját-anyját, hogy mit tesznek? Miért nem örülnek annak, ami megadatott a részükre. Miért nem kíváncsiak a gyermekük mosolyára, szeretetére?

Nehezen sikerült visszatérnem a valóságba abból a szörnyű mesevilágból, ami a szemek mögött volt.

Szülöknek remegő gyomorral daráltam el a sablonszöveget: Bíróság, válás, nem rendőrségi hatáskör.

                Vissza az autóba, rádió, befejeztük, érdemi intézkedést nem igényelt. Folytatjuk a szolgálatot. A jelentést majd reggel megírom.

                Ám továbbra is láttam magam elött azokat a szemeket. Mit tehettem volna emberként, rendőrként? Mi lett volna a helyes? A miértek, a hogyanok cikáznak a fejemben, miközben némán bolyongunk. Valahogy egyikőnknek sincs kedve szólni. A jog szerint nem történt bántalmazás. De mi lesz így a kislánnyal? Érzelmi sérült felnőtt, aki soha senkiben sem fog megbízni? Alkoholista? Vagy lesz annyi ereje, hogy pont a rossz példa miatt ő nem ezt követi? Nem tudom. És egy újabb történet, ahol talán nem is akarom tudni.

Szolgálat után hazamegyek az én meleg barna szempáromhoz, aki átöleli a nyakamat és puszit ad.

És felrémlik előttem az a másik szempár. Sírnék, de nem tehetem. Azzal a tekintettel kell élnem, amely néha még mindig kísért.

SzaPe